Elérkezett a FINAL6 hete.

2016-05-30 09:20:06 UTC

Első önkénteseink már kedden munkába állnak, csütörtöktől pedig 130-an leszünk a Hajós-uszodában.

Csütörtökön rajtol Budapesten a LEN Bajnokok Ligája FINAL6, az eseményen több, mint 130 önkéntesünk fog részt venni. A technikai csapat tagjai már kedd reggel 7-től munkába állnak és segítenek az építkezésben. Hozzájuk kapcsolódnak be az akkreditációnál segítők, majd csütörtöktől már teljes létszámon pörgünk. Jelen lesznek a hostessek és a szurkolókat segítő csapat tagjai, mindemellet a mindenre kész jolly jokerek, illetve a versenyirodát sem hagytuk szorgos kezek nélkül. A csapatkísérők pedig reggeltől estig a csapatuk mellett lesznek észrevehetetlen nindzsákként minden felmerülő akadályt lekűzdve.

A Duna TV Önkéntesek című műsora pénteken a helyszínen fog egyesületünkről és önkénteseinkről forgatni. Elmondhatatlanul izgatottak vagyunk már! :)

Mi hihetetlen büszkék vagyunk minden egyes önkéntesre, örülünk, hogy a sportág és a magyar sport ennyire népszerű és ennyien jöttök segíteni! Hálánk jeléül a résztvevő önkéntesek között Sport-Önként nyereményeket sorsolunk majd ki a helyszínen. Az esemény alatt kövessétek Facebook (http://facebook.com/SportOnkent) és Instagram (https://instagram.com/sportonkent/) oldalunkat, igyekszünk sokmindent megosztani.

Let's rock! ;)